KOVÁCS FERENC 12. OSZTÁLYOS TANULÓNK A HARVARDON FOLYTATJA

 
Iskolánk 12.-es tanulóját, Kovács Ferencet 2023. szeptemberétől felvették a világ egyik legjobb egyetemére, a Harvard-ra. Ráadásul a hivatalos jelentkezési határidő előtt érkezett a Harvard döntése.

Fercsi a tavalyi tanévet Virginia államban töltötte, ahol ösztöndíjasként tanult és a tanulás mellett hihetetlen atlétikai sikereket ért el. Megdöntötte a középiskola összes köztávfutó rekordját 800-5000m között, Virginia állam legjobb mezei futója és középtávfutója címet szerezte meg.

2 héttel a hazaérkezése után új országos U20-as csúcsot futott egy felnőtt versenyen 1500 méteren.

Az Illyésben edzője és testnevelő tanára Egri Gyula tanár úr volt.

Ferenc emellett a napokban emelt szintű angol érettségit írt, és készül a 12. év végi érettségi vizsgákra.

Büszkék vagyunk rád, Fercsi, és kívánjuk, hogy hosszú dicsőséges út álljon még előtted.

CIKK FERCSIRŐL 


Büszkék vagyunk Fercsire és atlétikaedzőjére, kollégánkra, Egri Gyula tanár úrra.

Érdemes elolvasni ezt az alapos interjút!


DÖRNYEI BENDEGÚZ, VOLT DIÁKUNK SIKERE: FELVETTÉK A YALE-RE!

Olyan sikerről szeretnénk beszámolni, ami eddig példa nélküli volt az Illyéshez köthető diákok körében.

Tavaly végzett, hatosztályos képzésünket befejezett diákunk,  Dörnyei Bendegúz bekerült a YALE-re.
A   Y A L E-re! Igen, mi sem hittünk elsőre a fülünknek, de a csodás hír igaz.

Kedves Bende, az Illyés tanári kara szívből gratulál megérdemelt sikeredhez és szeretettel várunk vissza majd egy személyes élménybeszámolóra! 

részletek a FB oldalunkon

https://hirtv.hu/radar/radar-irany-a-yale-egyetem-2538638?utm_source=feed&utm_medium=rss

ARANYCSENGŐ DÍJ 2021

Az Érdi Tankerületi Központ Aranycsengő díjban részesítette Gelencsér Gabriella intézményvezető-helyettes asszonyt.

Gelencsér Gabriella 1993 óta tanít az Illyésben. Gimnáziumi pályafutását az akkor "nulladik évfolyamnak" nevezett nyelvi előkészítő osztályban kezdte. Deák Ágnes és Iván Mária kolléganőivel közösen dolgozták ki az azóta is rendkívül eredményesen működő tantervet és módszertant, amely segítségével 1 tanév alatt sikeresen felkészülnek a tanulók a középfokú, esetenként a felsőfokú komplex nyelvvizsgára. 

A nyelvtanítás mellett hosszú éveken keresztül osztályfőnökként tevékenykedett, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője volt, majd 2013 óta az iskola nevelési intézményvezető-helyettese. Feladatai közé tartozik többek között az osztályfőnöki és a diákönkormányzati munka segítése, projektnapok (pl. pályaorientációs nap, érzékenyítő nap stb.) szervezése és az iskolánk közösségi életét meghatározó Illyés Kupa, a gólyatábor és a gólyabál szervezése. 

Évek óta Ő a gimnáziumi évkönyv szerkesztője is. 

2013/14-es tanévtől kezdődően nagy precizitással koordinálja az emelt szintű érettségi vizsgák lebonyolítását.

2007-ben elvégezte a közoktatási vezetőképzőt a Szegedi Tudományegyetemen, 2019 óta mesterpedagógus.

Hatalmas munkabírással, lelkesedéssel és rendkívüli empátiával dolgozik. Az Illyés soha ki nem fulladó motorja.

Gratulálunk!