PEEP KULTÚRA 2023


A PEEP (Pan European Exchange Programme) programban iskolánk 20 éve vesz részt - a diákok kultúra, történelem és tudomány témakörben gondolkodhatnak, alkothatnak együtt más országok tanulóival.

Az idén a saját 5 diákunk mellett Románia és Hollandia öt-öt diákja és 1-1 kísérő tanára érkezett hozzánk.

A téma a könnyűzene volt az 50-es évektől napjainkig, melyre a résztevevők a hagyományos előadás mellet egy-egy saját maguk által választott és előadott zeneszámmal készültek. Hallhattuk egy Eurovízió nyertes dal Charleston és rap átiratát, egy ABBA slágert furulyán és fuvolán előadva, de hangszerek között megjelent a popzenében viszonylag ritkán hallható hegedű is. Közösen elénekeltük a román O-Zone zenekar világslágerét, szóval igazi zenei csemegében volt részünk, remek volt a hangulat.

Kulturális programok között szerepelt épületlátogatás a Magyar Állami Operaházban, koncert a Zeneakadémián, valamint az Egri Roads Beatles Múzeum megtekintése is.

Az Illyést Erdélyi Réka, Ungi Bolda, Jelen Márton, Tuska Emma és Voicsek Vince képviselték.

Köszönjük a hatalmas munkát Gruberné Szilágyi Ágota tanárnőnek és Pánczél Péter tanár úrnak.