Búcsúzunk.
Kopcsik István (1955 – 2024)
Karácsonykor itt hagyott minket Kopcsik Pista, aki az első „viharzás” időszakában (1983 – 1992) volt meghatározó tagja az Illyés közösségének. Történelmet, földrajzot és filozófiát tanított. Azon tanárok közé tartozott, akik pályájuk elejétől tudták, hogy nem „csak” ismereteket szeretnének közvetíteni, hanem egyfajta komplex világlátást, kritikai szemléletet is, amely nyomot hagy az emberekben, tanítványaiban, közösségében. A szó nemes értelmében – küldetéstudata volt. Kevés személyiséget ismertem, aki képes volt ennyire lelkesíteni, tűzbe hozni tanítványait, akikért mindig felelősséget vállalt, akik mindig számíthattak rá.
Büszke, nyakas, mondhatni konok ember volt, megrendíthetetlen fizikummal, ugyanakkor egy szép gondolatra, emberi gesztus hatására képes volt pillanatok alatt elérzékenyülni. Kemény és szenvedélyes vitatkozó volt, kifejezetten tisztelte a felkészült, az önnön igazsága iránt elkötelezett „ellenfeleket”, de elvárta a józan ész, az okos érvek előtti meghajolást (sokszor fogcsikorgatva, de saját magától is). Tisztán emlékszünk azokra, az éjszakába nyúló, átvitatkozott estékre, amelyek pótolhatatlan muníciót adtak a "Merre tovább Illyés?" kérdés ki- és letisztulásához.
Irigylésre méltó harmóniát alakított ki magában a természet és a társadalom, az élővilág és a társadalmi folyamatok között. Mihelyt ideje engedte, „rohant vissza” a természetbe – ott volt igazán otthon. Ugyanakkor imponálóan mély társadalomtudományi ismeretei, rendszeralkotó- és szervező képessége kiválóan alkalmassá tették a vezetői szerepre. Fő műve a Kolumbusz Utazó Gimnázium megálmodása, megszervezése és vezetése, de a Történelemtanárok Egylete vezetőségi tagjaként, vagy a Pedagógusok Szakszervezete főtitkár-helyetteseként is fontos szereplője volt országos eseményeknek. A legutóbbi időkig hallgathattuk a médiában érdekes és szellemes magyarázatait, anekdotáit, amelyeket különböző történelmi eseményekhez fűzött.
Nagyon fog hiányozni állhatatos, makacs, okos egyénisége, megkérdőjelezhetetlenül őszinte véleménye.
2024. december 29.
Árendás Péter
Gyászolunk.
Az Illyés egykori (1992-2016) legendás tanára, drága kollégánk, barátunk, dr. Bánosi György november 16-án elhunyt. Történelmet és filozófiát tanított, emellett költő, műfordító, számos történelmi tárgyú szakkönyv társszerzője és Beatles-kutató volt. Szerteágazó, lenyűgöző tudásával, latinos műveltségével és kiapadhatatlan mesélő kedvével diákok sokaságával szerettette meg a történelmet. A költészet iránt érdeklődők pedig rajongással vettek részt költői estjein, számos diákot inspirált az alkotásra, vers- és drámaírásra.
Nagytudású, bölcs és mindig derűs személyisége hiányozni fog.
„Nemo me lacrimis decoret, nec funera fletu
faxit. cur? volito vivos per ora virum.” (Ennius)
„Senki ne sirasson, könnyet ne is ejtsen utánam.
Miért? Élve szárnyalok szavatokban.” (ford. Török László)
Az Illyés közössége
FÁJDALOMMAL BÚCSÚZUNK
Imre Varanyi Szilvia tanárnő búcsúztatására, november 17-én, 10:30-kor kerül sor a Pesterzsébeti temetőben.
In memoriam Nagy Anna - Tisztesség és Rend (2022)
Nagy Anna, a családjában, a barátainak Anikó, életének 79. évében itt hagyott bennünket. 1977-től 2001-ig volt aktív tanára az Illyésnek.
Amikor a Budaörsi Gimnáziumba (Rózsa utca) kerültem, úgy ismertem meg, mint az egyik „törökbálinti kolleganőt”. Általában együtt érkeztek és a tanítás után együtt indultak haza, Törökbálintra Szerzőné Ildikóval. Nagyjából egyidőben költöztünk Budaörsre, ettől fogva több időnk jutott megismerni egymás véleményét a matematika tanításáról, a Gimnáziumról, és az akkor még nagyközség Budaörsről.
1980-ban Anikó volt „a matektanár” a Rózsában. Szigorú, sokszor talán túlzottan is az, de mindig igazságos és méltányos - mondták róla a tanítványai. A tisztesség, a becsület és a rend szavak jutnak először eszünkbe, ha Anikóra gondolunk. Elutasított minden megalkuvást, még ésszerű, „vállalható” kompromisszumokat is csak nagyon ritkán kötött.
Rend volt a lelkében és rend volt körülötte. Világos értékekhez igazodó rend a tanári munkájában, a tanítványival, a szeretteivel való viszonyában, a magánéletében. Nehéz ember volt a szó legnemesebb értelmében. Semmi olyat nem támogatott, még hallgatólagosan sem, ami nem volt összeegyeztethető értékrendjével, de mérget lehetett venni rá, hogy amire igent mondott, amellett a végsőkig kitart.
Egyszer meghívtam a gimnáziumba egy előadásra, beszélgetésre egyik „mesteremet”, barátomat, a téma az iskolai demokrácia, a diák-önkormányzatiság volt. A program végén azt mondta: fantasztikus diákjaitok vannak, és van néhány sziklaszilárd igazságérzetű kollegád is, mint pl. az az Anna nevű. Több kérdésben nem értek vele egyet, de figyelj oda a véleményére, mert egy etikai-iránytű.
Nem voltak saját gyermekei, de családjának, néhány barátjának megadatott, hogy az ő gyerekeik, unokáik részesüljenek Anikó feltétlen szeretetében és gondoskodásában.
Szikár, a 3 lépés távolságot megtartó, az érzelmeit mindig kontroll alatt tartó személyiségnek ismerhették legtöbben. Anikóról aztán, ha sikerült közelebb kerülni hozzá, kiderült, hogy nagyon mély és őszinte szeretetet és bizalmat adni tudó és akaró barát, aki ha egyszer a barátjává fogadott valakit, azt véglegesnek gondolja.
Gyermeki kíváncsiság élt benne minden iránt, ami szép és nemes. Boldog volt, ha sikerült lefényképeznie egy különleges felhőt, vagy egy új felvételt meghallgatnia kedves művei közül. És ezt az örömöt soha nem tudta „csak magának” megtartani, mindig meg akarta osztani legalább néhánnyal, a számára oly fontos barátok közül.
Anikó, szeretettel búcsúzunk!
az Illyés közössége nevében
Árendás Péter és Verebélyi Mariann
Elment az Illyés megálmodója, megtervezője, felépítőjének, folyamatos fejlesztésének sohasem fáradó motorja, lelkiismerete. Tóth Béla röviddel ez előtt itt hagyott bennünket.
1970-ben került Budaörsre, a Rózsa utcai Gimnáziumba és néhány év alatt meghatározó személyisége lett annak a legendás Esze Tamás utca – Rózsa utca – Béke tér hármasnak, amelyből „előbújt” a mai Budaörs teljes iskolarendszere.
1989-ben – megannyi átvitatkozott, éjszakába nyúló beszélgetés után – ezt mondta: úgy döntöttem, hogy ha segítesz, csinálunk egy másik, egy még sokkal jobb iskolát. Ezután 16 évig lehettem vezető-társa, többet tanultam tőle, nem csak a „szakmáról”, hanem az újítás bátorságáról és a közösségért, a társakét való kiállásról, mint bárki mástól.
Mindig irigykedve csodáltam, hogy 70 fölött sem veszített semmit, fiatalokat megszégyenítő nyitottságából, kíváncsiságából, az új tudás megszerzésének és új értékek megteremtésének vágyából. Mintegy 2 éve kezdtünk el beszélgetni arról, hogy rengeteg terv van a fejében illyéses tanárok és diákok műveinek, tanulmányinak, írásainak kötetekbe szerkesztéséről és kiadásáról. Négy csodálatos kötet megírásával, megszerkesztésével és kiadásával növelte tovább azokat az értékeket, amelyeket az Illyésre hagyott, az Illyésnek adott.
Tóth Béla legfontosabb életműve, ami keveseknek adatik meg: iskolát teremtett!
Gimnáziumunk a saját halottjának tekinti Bélát, szeretettel fogunk emlékezni rá.
Az Illyés közösségének nevében – Árendás Péter, 2020
Kedves Kollegák, Diákok, Szülők, Barátok, Tisztelők!
Stribik Ferenc kollegánk október 23-án tragikus hirtelenséggel eltávozott világunkból. Csendes, végtelenül tisztességes és emberséges, megalkuvást nem ismerő személyiségét soha nem fogjuk tudni pótolni közösségünkben. 1995-től tanított iskolánkban. Ferit, az Illyés Gyula Gimnázium saját halottjának tekinti.
mély megrendüléssel, Árendás Péter, 2014