Iskolánk versenyeredményeit az alábbi mappákban tekinthetik meg:

Tagai Boróka Ariella (9.a), a Hegyvidék Szabadidősport versenyzője, a június 6-án rendezett Ritmikus Gimnasztika Országos Bajnokság felnőtt, 2.osztály kategóriában Országos Bajnok lett! Egyéni csapatban két csapattagjával is a dobogó tetejére állhatott.

Gratulálunk, szép volt!

OROSZ OKTV

Schmidt Zsófia (12.C) az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen orosz nyelvből ért el 7. helyezést.

Zsófinak és felkészítő tanárának, Haraszti Klára tanárnőnek szívből gratulálunk ehhez a nagyszerű eredményhez.

FÖLDRAJZVERSENY

Hajdú Zsófi a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyen a 10. évfolyamosok mezőnyében országos 3. helyezést ért el.

Zsófi a tavalyi versenyen pedig a kilencedikesek között országos 8. lett. A döntő megrendezése a járvány miatt az idei tanévre csúszott, ezért ebben az évben két kitűnő eredményt zsebelt be Zsófi.

A 9.évfolyamosok mezőnyében országos 13. helyezést ért el Vadász Eszter (9.a), neki is s felkészítő tanáruknak, Bene Tünde tanárnőnek is szívből gratulálunk.

ORSZÁGOS NÉMET NYELVI VERSENY EREDMÉNYE


Kovács Bálint (7.a), az Országos Német Nyelvi Verseny döntőjében 10. helyezést ért el, felkészítő tanára, Somogyi Zsófia tanár.

Gratulálunk.

JÖVŐT ÉPÍTŐK GENERÁCIÓJA (JÉG) A JÉG KÖZÉPISKOLÁS VERSENY

8. helyezett lett iskolánk Corvin-Us nevű csapata a JÉG Középiskolás Versenyen. A csapat tagjai Farkas Benedek, Schuszter Máté és Vigh Péter a 10. a osztályból.

A Budapesti Corvinus Egyetemen, a Közgazdaságtudományi Kar támogatásával immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Jövőt Építők Generációja (JÉG) a JÉG Középiskolás Versenyt. A versenyre háromfős csapatok nevezhettek. Az országos versenyen három online fordulóban a csapatok közismereti és gazdasági témakörökben mérhették össze tudásukat. A 127 csapatból a selejtező 10 legjobb csapata jutott be az országos döntőbe, ahol az álmaik vállalkozási ötletét kellett összeállítaniuk és prezentálniuk a szakmai zsűri előtt.

Így írtak a fiúk a bemutatott üzleti ötletükről, mellékelve csapatuk logóját:

"Egy olyan kiszállító céget indítunk, mely a kiválasztott bevásárlóközpont számos boltjából az ügyfél ajtajáig viszi a bevásárlást akár másnapi szállítással. Szolgáltatásunk applikáción illetve weboldalon keresztül érhető el. A pláza üzleteinek összes készleten lévő terméke megtalálható egy helyen. Összehasonlítjuk a boltok árait és a vásárlási szokások alapján javaslatokat teszünk, hogy ezzel is megkönnyítsük a vásárlónk dolgát. Segítünk, hogy soha ne maradjon a müzli tej nélkül."

Gratulálunk a fiúknak és felkészítő tanáruknak, Bene Tünde tanárnőnek!

ÚT A FÁRAÓ SÍRJÁIG

A Szépművészeti Múzeum "Út a fáraó sírjáig" c. országos, 4 fordulós pályázatán 3. helyezést ért el a 9.b-s csapat: György Iván, Kálmán Simon, Karátsony Tibor, Krett Zsuzsa.

A videókészítés a pályázat utolsó feladata volt. A kiírás szerint egy szabadon választott műfajú 2 perces kisfilmet kellett készíteni, megadott filmekből (kb. 50 db) max. 20 másodperces vágásokkal. A filmhez megfelelő hangulatú zenét is kellett választani. A film témája egy, a verseny korábbi feladatlapjaiból megismert királysír felfedezése, vagy a felfedezés egy eseményének a feldolgozása volt.

Nézzétek ti is!

Gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanáruknak, Szilágyi Katalin tanárnőnek!

ARANY DÁNIEL MATEMATIKA VERSENY DÖNTŐSEI


Rákóczi Erik 9.b és Tichy Márk 10.a bejutott az országos Arany Dániel Matematika Verseny döntőjébe. A fiúknak és tanárnőjüknek, Szakálné Gulyás Katalin tanárnőnek gratulálunk és további eredményes készülést kívánunk.

A KÖZGAZDASÁGI DIÁKOLIMPIÁN ORSZÁGOS 4. HELYEZÉS ÉRT EL
FEHÉR-KAPLÁR ZSOMBOR (12.C) TANULÓNK

Fantasztikus eredmény!
Zsombinak és felkészítő tanárának, Bene Tünde tanárnőnek szívből gratulálunk.

A cseh kezdeményezésre elindított, nemzetközi versenyre a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok jelentkeztek az ország 37 településének 62 középiskolájában, valamint Erdélyből, Székelyudvarhelyről és Marosvásárhelyről is – összesen csaknem 300-an. A vetélkedő írásbeli fordulóiban legjobban szereplő kilenc diák jutott a szóbeli fordulóba. Itt egy szakmai zsűri előtt adtak számot tudásukról. A zsűri tagjai: Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, az MKT örökös tiszteletbeli elnöke; Kocziszky György, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára, a Monetáris Tanács tagja és Trautmann László, a BCE egyetemi docense, az MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztályának elnöke. A döntő fővédnöke Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt, a verseny kezdetén pedig egy videóüzenetben Virág Barnabás, az MNB alelnöke köszöntötte a versenyzőket.

A V4-es Közgazdasági Olimpia nemzeti döntőjének helyezettjei: 1. Nacsa Flóra, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium diákja; 2. Házi Bálint, a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum diákja; 3. Szűcsi Levente, az egri Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium diákja lett. Rajtuk kívül a nemzetközi döntőbe jutott még Fehér-Kaplár Zsombor, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanulója, továbbá Tolnai Nándor László, a budapesti BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola tanulója.

EREDMÉNYEK A 2020/21-ES TANÉVBEN


Attól még, hogy az iskolalátogatás átmenetileg szünetel és a járvány egyelőre nem csitul, mi éppolyan büszkék vagyunk kiváló eredményeinkre. Itt csak
a legkiemelkedőbb, ORSZÁGOS helyezéseket osztjuk meg, de szívből gratulálunk az összes OKTV-n indulónak és a második fordulóba jutott diáknak és tanáraiknak is.


német nyelv 3. hely Matécsa Dániel 12c (Kerékgyártóné Bacsur Éva)

olasz nyelv 6. hely Kovács Kincső 12a (Doleviczényi Mónika)

orosz nyelv 7. hely Schmidt Zsófia Erzsébet 12c (Haraszti Klára)

dráma 12. hely Raschek Zsófia 12a (Barity Bianka)

német nyelv 20. hely Lukács Flóra Viktória 10b (Ágoston Annamária)

angol nyelv 26. hely Varga Dániel 11c (Béndek Péterné)


SPORTEREDMÉNYEK

Pest Megye Legjobb Sportolóit jutalmazták a Sportkarácsony 2019 rendezvény keretében:

Iskolánk 8. osztályos kiváló sportolója, Szűcs Bianka Az Év Legjobb Pest Megyei Diáksportolója 2. helyezésért járó díjat vehette át.

Az év testnevelője, Bia edzője, iskolánk testnevelő tanára, Egri Gyula tanár úr lett.

Az év legeredményesebb iskolája címet pedig pedig (az általános iskolai kategóriában) iskolánk nyerte el.

Szebben nem is végződhetne ez az év.

Gratulálunk Biának és Egri Gyula tanár úrnak is.